2012. szept. 13.

Az egész nap egy hatalmas nagy unalom volt. Jóformán egyedül voltam itthon és zenét hallgattam, meg gépeztem. Aztán kétszer is telefonáltam az otthoniakkal. Azok is felidegesítettek, mert nélkülem semmit nem lehet elintézni a drága bürokráciában. Éljen! Nem baj, úgyis megoldódik, addig csűröm, csavarom, amíg el nem jutunk a végére. J

5-re találkozóm volt az egyik barátnőmmel, Martával, akit Pesten ismertem meg, mert a tanszékünkön végezte Erasmusos tanulmányait. Miután felszedett, megmutatta az új autóját és bemutatott jóformán az egész családjának. Vele volt az édesanyja, 2 unokatestvére, Sara és Dani, aztán összeszedtük a testvérét is, Maríát. Később elvittek a nagyszülőkhöz, akik tipikus toledói idősek, akik siestáznak és esténként kiülnek beszélgetni. Amíg náluk voltam egyfolytában azt hajtogatták, hogy nem tűnök turistának, amit később María is többször hangoztatott. Ennek persze felettébb örül az ember, mert azért dolgozol egy nyelvvel, hogy minél tökéletesebb legyen, azt hiszem, én jó úton haladok.

A szisztéma ugyan az, mint Jaénben. Mivel meleg van nyáron a városban, így Martáék sem a lakásukban, hanem egy kertes házban laknak jelenleg Burguillos-ban. Itt ismertem meg az apukáját, aki egy volt tanáromra emlékeztetett, André Mihály tanár úrra. Történelem szakos volt és annyira nyugodt és kiegyensúlyozott, hogy sokszor küzdöttem azzal, hogy ne aludjak el a mézes hangjától. Marta apukája is tanár, mily meglepő, és történelem szakos, ha jól vettem kis a beszélgetéseikből. Nem nagyon tudott mit kezdeni azzal, hogy ott vagyok és, hogy így beszélek spanyolul, legalábbis nekem így tűnt.

Utunkat Toledo központja felé vettük, hogy megnézzük az Alcázart és a benne lévő városi főkönyvtárat, ahol elvileg Oliver is a könyveket bújja. Sajnos nem találkoztunk Olivérrel, vagy nem volt ott, vagy én voltam vak. Ennek ellenére csodás kilátásban volt részünk a 8-ról és még mókás installációk is voltak a folyosókon, amiken jót derültünk.

A város főterén, a Zocodoveren felkutattam az összes boltot, hogy találjak egy Toledo címeres kulcstartót, ami ugyan abból a kollekcióból való, amiből a Madrid címeres kulcstartóm is. Sikerült! J Aztán a Polígono (ipari negyed) felé vettük az irányt, ahol én is lakom, jelenleg. Beültünk az Enebro nevű bár ottani teraszára és megittunk bár kör frussítőt, miközben tapas-oztunk és beszélgettünk. Aztán megérkezett Maríáért a család másik fele. Guadamurba ment a barátjához, ahol épp most tartják a Krisztus ünnepet. Nekünk sem kellett több, lementünk velük, hogy megnézzük a tűzijátékot. Útközben megtudtam, hogy Guadamurnak fontos védővára volt, ami magánkézbe jutott. A város lakói nagyon büszkék arra, amijük van, csak az a bökkenő, hogy bármennyire is szép és fontos monumentumuk van, nem lehet látogatni, mert a magánszemély nem engedi. Szép…

Ezeken az ünnepeken az a szokás, hogy este is churrost esznek csokival, ez nekem sehogy sem állt össze. Leültünk, hogy egyenek, de én annyira abszurdnak tartottam, hogy fél egykor édes lángost egyek tömény csokival, hogy inkább maradtam a Fantánál. J Közben jöttek, mentek az emberek és rögtönzött tanácsokkal és történelemórával láttak el:

1: A tipikus spanyol jobboldali napbarnított és rikító ruhákat hord.

2: A tipikus néppárti (aki most a kormánypárt) barkót hord, jólfésült, oldalra csapott haja van és spanyol nemzeti színű övet hord, betűrt inggel. Ja, és a közmunkásokat szidja…

3: Minden városnak van egy oszlopa, ami a főtéren található, mi történetesen alatta ültünk. A neve „rollo” és a középkorban arra szolgált, hogy az inkvizíció által kivégzett eretnekek fejét kifüggesszék rá. Igazán étvágygerjesztő lehetett. Nyam…

4: Megtudtam azt is, hogy Toledo címerében miért van két feje a sasnak. Ez a címer V. Károly idejéből való, aki I. Károly volt Spanyolországban akkor, amikor az amerikai kontinensen lévő területek is a királyság részét képezték. ebből kifolyólag a „Birodalom, ahol sosem megy le a Nap” nevet viselte a királyság. A sas a felügyeletet szimbolizálja, és azért néz kétfelé, hogy Amerikát és Európát is szemmel tartsa.

5: Miközben ettünk elkezdett játszani a zenekar a színpadon. Zarzuelát és Paso doblét játszottak, amik tipikusan az ilyen fiestákon szólnak. Az érdekesség, hogy a tűzijáték előtt együtt vonulnak a tömeggel a helyszínre, miközben zenélnek, és utána síri csendben nézik a tűzijátékot, amit a spanyolok puskapornak hívnak.

6: 2 lányt is láttunk koronával és díszszalaggal az oldalán. Mint kiderült, ugyan úgy, mint Consuegrában, minden évben királynőt és udvarhölgyeket választanak, hogy képviseljék a várost, különböző rendezvényeken. Nem éppen a legszebbeket sikeredik kiválasztani, de meg is értem, mert ez állítólag csak a pénzről szól és arról, hogy ki mennyire tudja széppé varázsolni a lányát, így a gazdagabbaknak terem gyümölcs, és ők nem mindig szépek. Kapásból 4 ruhával kezdődik a beugró, ami menyasszonyi, tradicionális és két másik koktélruha, amiben ugye meg kell jelenniük, és ehhez jön még a haj, a smink és a körmök. Persze ezeket lehet bérelni, de a spanyoloknak van egy olyan agymenésük, hogy mindent szeretnek magukénak tudni, így inkább részlet, mint bérlés. Kissé költséges… Aztán ne sírjon a szájuk, hogy nincs pénzük…

Lassan, de biztosan eljutottunk az est fénypontjához, a tűzijátékhoz, ami 1-kor kezdődött. (Ez még nekik korán van.) Érdekesség: az eszközök ugyan azok, de a koncepció kicsit érdekesebb. Minden „előadás” előtt 2 nagy rakétával hívják össze az embereket. Nem éppen a „kivárom, amíg a másik rakéta felrobban” szisztémát követik. Mindig van olyan rakéta, ami a földhöz közel marad így olyam mintha egy komplett falat építenének a tűzijátékokból. Tömény 20 perc, zene nélkül és csak a durrogásokat lehet hallani. Teljesen olyan, mintha egy csatamezőn lennél és iszonyat nagy visszhanggal durrannának a lövedékek. Kicsit félelmetes is. A másik, hogy nem csak egyszerű pálmafákat lövöldöznek, hanem ebihalakat, mosolygós fejeket, virágokat és szíveket. Sokkal érdekesebbé teszi az „előadást”, de én még mindig hiányoltam a zenét.