2012. aug. 29.

A szerda volt a hét eddigi legmozgalmasabb napja. A suliban összeismerkedtünk Sebastiannal és Jamie-vel. Ők új tanulók Svájcból és Angliából. Meghívtuk őket és az olasz barátainkat, hogy jöjjenek el este, mert megcsináljuk a Somlói galuskát, amihez Viki hozzávalókat hozott.

Órák után elkezdtük a süti összerakását. Én eközben elkezdtem mosni. Amint elzártam a vizet észrevettem, hogy a WC tartája folyamatosan visszaszív. Odanéztem és láttam, hogy orrán, száján jön a víz. Hívtam Vikit és megállapítottuk, hogy ez bizony eltört. Lementem, hogy szóljak az iskolában, mi történt. Manolo, a mindenes, feljött és megállapította ugyan azt, amit mi. Vízvezeték szerelőt kellett hívni. Nem éppen siette el a dolgot. Amikor végre megérkezett közölte, hogy ki kell cserélni valami belső kütyüt, amiért ugye le kell menni a műhelybe. Elment…

Közben megjöttek a meghívottak, de az olaszoknak se híre se, hamva. Szépen elkezdtük a vacsorát és elég jól szórakoztunk. A Tortilla de patatas, amit csináltam szintén nagy siker lett, ahogyan a Somlói is, amit Viki rakott össze. Az vacsora végére kiderült, hogy a Somlói lett a nap abszolút győztese. J Valóban elég jó lett.

Már hét óra is elmúlt, mi nagyon jól szórakoztunk, de azért a sör után meglehetősen gyakran kell a mosdót látogatni. Ez most sem volt másképp. Tehát fél nyolc körül, jelzem, olyan 5 körül ment el a fószer, megérkezett a szerelő. Negyed óra alatt megszerelte a dolgokat és miután elment. Sorra támadtuk meg a WC-t. J

Este, egy hatalmas élményben volt részünk, legalábbis szerintem. A granadai corralban, a Corral de Carbónban, ami egy középkori szabadtéri színház, Federico García Lorca, „Bodas de Sangre”, Vérnász című darabját játszották. Sokan az iskolából elmentünk, hogy a Lorcáról szóló programok csúcsúra habot tegyünk. A darab iszonyat hatásos és komplex, színészileg nagyon nagy munkát igénylő volt. A fények a színészek közös monológjai, az együtt mozgás, az ének, és a légköz megteremtése profin sikerült. Kissé kritikus szemmel néztem a dolgokat és 2 hibát vettem észre, amiből egyre emlékszem, és az sem volt irtózatosan látványos, de egy kicsit mégis kizökkentett, olyan 2 percre. A darab többi része annyira magába szívott, hogy lenyűgözve éreztem magam. A színészek munkája elképesztő volt és igazán példaértékű. Maximális elégedettséggel és „tátott szájjal” ültünk le az olasz barátainkkal, hogy egy sör mellett a darabról és a magyar nyelvről és kultúráról beszélgettünk, egészen hajnal egyig.