dőlni.

2012. aug. 22.

A buli után nem túl sok alvás után rettenetes közérzettel ébredtem és attól féltem, hogy az egész napom el lesz tolva ez miatt. Hál’Istennek, nem tartott sokáig a másnap nevezetű fantasztikus érzés, az órákon már csak a nem alvás miatti fáradtságot éreztem.

Az órákon még mindig a kötőszavakat vettük, ami már a könyökömön jött ki, de délután ismét a dialektusokkal, a katalánnal és a cadiz-i andalúzzal foglalkoztunk, ami nagyon tetszett.

Ebéd gyanánt beszerző útra indultunk. Lecaplattunk egészen a központ másik végéig, mindezt persze délután fél 3-kor a 44 fokos hőségben, hogy a Mercadonából hozhassunk valami ehetőt. Mivel volt még hal, így a saláta és a csirkemell mellett döntöttünk. egészen gyorsan összerittyentettük az aznapi menüt, ami ismét istenire sikeredett. Viki édesanyja meg is jegyezte, hogy milyen jó sora van a lányának, és becsülje meg, mert nem mindig történik, hogy a férfi, főz a nőre.

Háromnegyed 6-ra már a Puerta Elviránál kellett lennünk, ami nincs éppen közel hozzánk, de lejtőn lefelé 10 perc alatt megközelíthető. Kicsit siettünk, de muszáj volt megállnunk egy kilátónál, mert mesés látképe volt onnan a városnak. Ahogya megbeszélt időpontra a megbeszélt helyre értünk, Juca már várt minket, ahogyan a többiek is, akiket az iskolából ismertünk. Több mint fél órát vártunk egy buszra, ami Víznarba vitt minket. Ez a hely elég közel van Granadához, kb. fél óra busszal Észak felé. Azért érdekes, mert ez volt az a hely, ahol a Polgárháború idején sorra lőtték az ártatlanak a tömegsírokba. Többek között itt végezték ki Federico García Lorcát is. A kirándulásunk célja az volt, hogy bejárjuk Lorca utolsó óráinak útvonalát és meglátogassuk azokat a kegyhelyeket, amiket a háború áldozatainak állítottak, illetőleg azokat a mezőket, lejtőket, ahol nagy valószínűséggel a költőt is agyonlőtték.

Tehát Víznarban kezdtünk, ahol 3 hétnyi granadai raboskodás után Lorca az utolsó estéjét töltötte. Lorca a Polgárháború kirobbanása alatt Madridban volt a művészek rezidenciáján, ahol tanult. Ám jobbnak látta, ha visszamegy szülővárosába, mert úgy gondolta, hogy nem eshet ott bántódása. Hiába ellenezték a barátai csak visszatért Granadába. Sajnos bujkálnia kellett, méghozzá a Falangéhez tartozó egyik barátjának házában, ahol egy utóbbi édesanyja vigyázott rá. Hiába minden próbálkozás, egyik barátja sem tudott neki segíteni és pár nap után megtalálták a búvóhelyét. Három hétig volt börtönben. Egyesek szerint több okból is. Egyrészt, mert a testvére férje Granada szocialista polgármestere volt, akit hamar kivégeztek, másrészt szabadszellemű művész volt, aki nem fél kimondani, amit gondolt, harmadrészt azért, mert nem csak a Falangéből, hanem ellenkező politikai nézeteket valló rétegből is voltak barátai. Ami aztán végképp elfogadhatatlan volt a társadalomnak és főleg az akkori rendszernek, hogy homoszexuális volt és ezt mindenki tudta róla. A 3 heti raboskodása alatt mindvégig nyugtatták, hogy Ő Federico García Lorca, a nemzet költője, vele biztosan nem lesz semmi, nem fogják kivégezni. Lorca ezt teljes mértékben elhitte, hisz józanésszel ez elfogadható, hiszen egy pártatlan zsenit miért akarnának eltenni a föld alá. Akkor lepődött meg igazán, amikor egyik nap 3 társával, egy tanárral és két torreádorral együtt teherautóra tették és elvitték a már említett Víznarba, ahol egy éjszakát töltöttek. Hajnalban ismét platóra tették őket, és valahogy napfelkelte után, hidegvérrel fej belőtték őket, valahol a várost övező földeken. A holttestek, ahogy említettem nincsenek meg, és egyesek szerint, miután a család kiköltözött Amerikába és eladta minden vagyonát Spanyolországban, exhumáltatták a holttestet és titokban eltemették egy másik helyen. Lehet, hogy az egyetlen, még élő unokahúga épp ezért nem akarja, hogy további kutatásokat végezzen az állam.

A hely, ahol először jártunk, a Víznari Szurdok nevet viseli, ahol az egyik legnagyobb tömegsírt találták. Ez egy olyan hely, ami kissé elszigetelt és nagyon békés. Nagyon nagy energiája van és olyan légköre, ami meghazudtolhatatlanul érzékelteti az ott történt események súlyát. Számos emléktábla bizonyítja az időközben megnevesített holttestek mártírságát és van egy nagyobb obeliszk, ami mindegyikőjüknek tiszteleg azzal a szöveggel, hogy „Lorca volt mind”. Rám nagyon nagy hatással volt, főleg miután láttam a filmet, amit előző nap vetítettek.

Maga a táj, ahol kilométereket gyalogoltunk lélegzetelállító volt, és Miguel megállás nélkül történeteket mesélt nekünk. A tudása lenyűgözött és egyszer szimpatikusabbá vált mindkettőnk számára. Megosztotta velünk a hegy forrásainak vizét Granadába vivő csatornarendszer működési elvét, ami évezredek óta szállítja a vizet. És azt is, hogy akkor lehet tudni, hogy a víz nem szennyezett, ha molnárkák úsznak a tetején. ez azért volt fontos, mert az úton szedret ettünk, szinte megállás nélkül, amit a csatorna tiszta vizében mostunk meg.

Kiadós séta után elérkeztünk Alfacarba. Ez a település szintén közel van Granadához, nagyjából egy vonalban van Víznárral. Az első dolog, amit megnéztünk itt, az a Federico García Lorca emlékpark volt, amit a kormány állíttatott a Polgárháború áldozatainak és Lorca emlékének. A park egy varázsos helyen van és lenyűgöző az arab mintára kialakított szökőkutas, kavicsokkal díszített központi tere, aminek falán Lorca verseinek részletei olvashatóak. Az igazán érdekes hely viszont a park jobb hátsó sarkában lévő rész, ahol egy olajfa kivételével minden növény új. Pár évvel ezelőtt fejezték be itt az ásatásokat, mert egyesek szerint az alatt az olajfa alatt temették el Lorcát és társait anno 1936. augusztus 19. reggelén. Az ásatások eredményei a nullával egyelőek, sajnos vagy nem sajnos. Ítélje meg mindenki magának.

Kellő deprimált és meditatív állapotban elindultunk a városka központja felé, ahonnan a csatornarendszer a vizet kapja. A helyet a „Könnyek Kútjának” hívják, melynek arab neve „Aynadamar”. A kút alakja szintén egy könnycsepp és kristálytiszta vize a földből fakad. Vize annyira tiszta, hogy növények tömkelege nő benne, állandó oxigénellátása miatt, amit az ásványok közül feltörő víz biztosít olyan, mintha pezsegne és a növények smaragdzöld színe az egész vizet „megfesti”. Ámulatba ejtő.

Innen egyenesen visszamentünk a városba és levezetésképpen beültünk egy designe bárba, a Gran Vía közelében, és megittunk egy sört, meg ettünk egy két tapaszt, miközben eszmecserét folytattunk egymással, és megismertük Aurorát, Miguel barátnőjét, aki egész nap kísért bennünket.

Azt hiszem, kétség sem fér hozzá, hogy mennyire meghatott ez a napi program is. Olyan helyeken voltam, ahová alapjáraton nem biztos, hogy elmegy az ember. Ismét egy hasznos és igazán sűrű napot tudhattam magaménak, ami után jól esett az ágyba