2012. aug. 20.

Hm… Hazánk nemzeti ünnepének szent napja. Hát persze, hogy ebből mi mit sem érzékeltünk. Reggel kilencre kellett iskolába mennünk. Azonnal elvittek minket egy külön terembe és megíratták velünk a bejövő tesztet. Délután kiderült, hogy a négy nyelvi szint közül az első kettő 100%-os lett, a 3. szint 80%-os, míg a superior szint 50%-os, a hallott szövegértés, az olvasott szövegértés és a szóbeli rész nélkül. Nem olyan rossz eredmény, de lehetne jobb. Aztán kicsi ücsörgés után bementünk a C1-es szintre felkészítő kurzusra, ahol egy francia és egy olasz lánnyal, meg egy olasz fiúval vagyunk egy csoportban. Elég baráti volt a légkör így öten, plusz a tanár. Négy óránk van és mindegyiken más tanárral vagyunk. Az első két óra nyelvtan, a másik kettő pedig közismereti óra és mily’ meglepő, a Ventilador című csodából tanulunk, amiből az egyetemen is.

Az első óra Esperanzával volt. Ő egy idősebb hölgy, aki fiatalosan és vidáman tartja az órát. Viki és szerintem is Ő a legjobb a tanárok között. Sok plusz dolgot megtanít és nagyon széles körű a tudása. Igaz, először ijesztőnek találtam, de már megszerettem. Lehet, hogy ehhez az is hozzásegített, hogy a délutáni tematikus foglalkozáson Ő tartotta az előadást, mégpedig Federico García Lorcáról és befolyásáról a zenei életben, ami a mai napig kihat. A flamenco CD-s boltos bácsinak, akinek az előadását hallgattam, szintén az a véleménye, hogy a flamenco egyik királya volt.

Ez után az óra után volt egy 40 perces „reggeli” szünetünk, amikor mindenki megrohamozta az iskola kantinját, ami nagyon hangulatos, autentikus kis konyha. Mindenki külön lapon vezeti magának, hogy mit és hányszor kért. A büfés bácsi nagyon aranyos és készséges, mindenki kedvence. Mi Vikivel már nagyon ki voltunk éhezve egy rendes kávére, mert itthon csak kutyulósat lehet csinálni, és amit vettünk, persze, hogy koffeinmentes volt. J Úgyhogy rávetettük magunkat a friss kávéra, miközben kiszállingóztak az emberek a termekből. Találkoztam Alexszel, a moszkvai sráccal és utána lassacskán mindenkivel megismerkedtünk. Sok az ázsiai és az amerikai, de mi egy norvég sráccal lettünk talán a legjobba, azokon kívül, akikkel ugye együtt vagyunk az órán. Őt Olának hívják és nagyon spontán egy emberke. Mindenkinek bekérdez, hogy ki ő, mit csinál és egyáltalán, a második nap (kedden) már nyelvészetről beszélgettünk, elég érdekes volt összehasonlítani a norvégot, finnt, franciát, spanyolt és a magyart. J

A délutáni órákat Antonióval kezdtük, aki egy nagyon mókás pasi, az első kérdése az volt hozzám, hogy mit keresek itt. Erre csak azt feleltem, amit mindig, holtáig tanul az ember. Ugye ezek már közismereti órák. Az első téma a Bélmez-i arcok voltak. A sztori annyi, hogy egy ház kövezetén megjelentek férfi arcok, és ha lemossák őket vagy felszedik a követ, ismét előtűnnek. Ez hasonlít a toledói legendára, ami szerint egy étterem kövezetén évtizedek óta előtűnik egy vártócsa szerű folt, ami a hiedelem szerint egy rabszolga vérének nyoma, aki azért halt meg, mert beleszeretett a gazdája lányába. Szomorú. A lényeg ebben az esetben viszont, hogy Antonio nagyon hisz ezekben a dolgokban és halálosan komolyan vette, már-már nevetségesen is. Azt az ígéretet tette nekünk, hogy mesél még majd nekünk ilyen történeteket.

A következő órán Eva jött hozzánk, aki tipikus andalúz lány, nem mellesleg nagyon kis bájos. Vele a paranormális jelenségekről tanultunk. Izgalmas téma, de inkább a szkeptikus oldalát ragadatuk meg a dolognak.

Órák után paradicsomos tonhalszószt csináltam Vikinek, ami spagettivel és sajttal tökéletes ebédnek bizonyult. Később egészen fél 6-ig döglöttünk a szobában. Hat óra előtt elmentünk, hogy megkérdezzük a teszt eredményét. Aztán beültünk a Lorcáról szóló előadásra. Összesen négyen voltunk a tanárral, ami eléggé elkeserített minket, de az elhangzottak nagyon hasznosak voltak. Sok új dolgot tudtam meg Lorcáról, arról, hogy mivel foglalkozott és hogy hogyan végezték ki. Nagyon rossz volt a róla készült film végét megnézni, de kellett, hogy még inkább értékeljem azt, amit letett az asztalra. A legmeglepőbb az volt, hogy Granadában az emberek igazából nem költőnek vagy dramaturgnak, hanem inkább dalszövegírónak és zeneszerzőnek tekintik, aki a flamenco egy modern vonulatát teremtette meg, méghozzá a vidék ősi hagyományait felhasználva. Maximálisan elégedetten jöttem ki az előadásról. J

Időközben kapcsolatba léptünk Jucával, a másik magyar lánnyal, aki itt tanul csak egy másik suliban. Találkoztunk vele a városban és őt is körbevittük a központban. Együtt lementünk az egyik szupermarketba és megmutattuk neki a házunkat miután kigyönyörködtük magunkat az Alhambra kivilágított esti látképében. Nagyon sokat nevettünk és nagyon jól éreztem magam ezzel a két lökött tyúkkal. J „Romantikus” Vikinek csak ennyi volt a hozzáfűznivalója.

Zárásként pár szó az iskoláról.

Egy Carmenben található, méghozzá a Carmen del Gatoban. Ez egy tipikus andalúz építkezési forma. Olyanok, mint a Cigarralok Toledóban vagy a nagy Haciendák Mexikóban. Tulajdonképpen többgenerációs házak udvarral, kis szökőkutakkal, nagyon sok növénnyel és viszonylag szűk terekkel és keskeny ablakokkal. Nagyon-nagyon hangulatos, főleg, ha a lábazata ki van rakva színes csempékkel.