2012. augusztus 20., hétfő


2012. aug. 18.

Ahogyan azt már az előző napi beszámolóban említettem, fél 11-ig sikerült húzni a lóbőrt. Utána óvatosan kibattyogtam és miután köszöntem a már ébren lévő háziaknak, elmentem és felfrissítettem magam egy kis zuhannyal. Aztán rávetettem magam a lakásban lévő Wi-Fi hálózatra és megírtam az első helyzetjelentésemet a facebookra, ami persze hiper fontos csatorna, ha az ember nem akar egy vagyont költeni külhoni beszélgetésekre. Ráadásul manapság ez a legelterjedtebb kommunikációs helyszín. Tehát gyorsan életjelet adtam és válaszoltam az engem rohamozó levelekre. Mindeközben Bea rávetette magát a hotelek keresésére, hiszen aznap estére nem volt szállásom, mivel ők vidékre utaztak a nagyszüleikhez. Egy órás keresgetés és pár telefon után megtaláltuk a nekem legmegfelelőbb árú és kinézetű panziót. Központ, kis aranyos szobák, saját fürdő és minden nettó 20 euróért. Egészen jó ár ahhoz képest, hogy miket el tudnak kérni egy ilyenért… Gyors reggeli és kávé után Bea eldobott engem és a csomagjaimat a panzióhoz, amiért nagyon hálás vagyok, gyakorlatilag ő fuvarozott két napig. Szépen bejelentkeztem és felmentem a szobába. Egészen tűrhető volt, bár kisebb, mint amit vártam, de egészen kis otthonos. A problémák akkor kezdődtek, amikor felnyitottam a WC tetejét… Fekete kis csinos penészvirágok tanyáztak benne. Mondanom sem kell milyen fejet vágtam és azonnal letakarítottam őket, ahogy bírtam. A következő alkalommal, mikor szükséges volt, hogy trónként használjam eme csodát, hát nem kevés papírral párnáztam ki a sej hajam alatt.
Most is, ahogyan Málagában, nyakamba vettem a várost, és a délutánt kint töltöttem. Először elmentem egy szupermarketbe, ami persze zárva volt, szombat révén. No, sebaj, elindultam a térképen jelzett tapas bárok felé. Egy Reca nevezetű helyen kötöttem ki, ahol naivan kikértem a kis sörömet és a kis tapas-omat (valami olajos, citromos, hagymás sült krumplit, ami elég fincsi volt), majd lazán kértem hozzá egy szendvicset Queso Manchegoval és paradicsommal. Sikerült egy egész duci baguettel hozniuk, amit alig bírtam megenni, de legalább 1-től délután 6, fél 7-ig nem voltam éhes. Mindezek után szépen elmentem és megnéztem a katedrális. Na, itt jött a következő „orgazmus”. Találtam egy boltot, ahol Federico García Lorca fotóiról és rajzaiból készített régi stílusú képeslapokat árultak, hasonlókat azokhoz a képeslapokhoz, amit előző nap vettem Málagában. Nekem sem kellett több, flamenco zenére szépen kiválogattam a legjobbakat és bementem, hogy fizessek. Épp egy külföldi házaspár volt a pultnál és az eladó férfi hevesen magyarázott a flamenco zenéről, miközben mutogatta nekik a különféle CD-ket. Köztudott, hogy imádom a flamencót, és ha valaki még nem tudná, nagy álmom, hogy megtanuljam a stílus énekesi rejtélyeit. Úgyhogy ahogy voltam, tátott szájjal hallgattam a bemutatót és a jobbnál jobb muzsikákat. Szenzációs élmény. Miután kifizettem a képeslapokat, elhatároztam, hogy vissza fogok még járni ebbe a boltba, mivel érdekes, amit mond a bácsi és látszik, hogy ért hozzá. No, meg reménykedek, hogy talán én is kapok valami ajándék CD-t, mint ahogyan az a házaspár is kapott, akik oly nagy érdeklődéssel figyelték a rögtönzött folklór órát. Aztán tovább álltam és a levegőben érződő tömény tea illatot követve megtaláltam egy fűszeres boltot, ami szintén varázslatos volt. Mindent lehet kapni, a zsírégető teától a Piña Colada ízesítésűig. Ha marad pénzem, szeretnék belőle elvinni. Aztán ugye a katedrális, ami eléggé el van dugva és annyira nem is nagy szám, de persze szép, reneszánsz és barokk stílusú épülete dominál a többi színes, festett homlokzatos ház között. Az oldalában viszont egy mini arab világ van. Egy faltól falig bazárokkal tűzdelt kis arab, épített piacocska, ahol minden megtalálható a Gyűrűk Ura figurától a Betlehemen keresztül egészen a bőr sarukig minden. Színem végigbogarásztam és jegyeztem, hogy melyik boltban mit kell vennem. Majd a kurzus végén szépen begyűjtök mindent, addig inkább spórolok. Ahogyan kiléptem a piacról szemben megpillantottam egy arab stílusú épületet a sok új építésű ház között. Bőszen fotózni kezdtem, de persze hogy mi az, arról fogalmam sem volt. Később ugyan erre jöttem vissza és meghallottam, hogy szól a zene. Egy gitáros a Muzsika hangjából játszott egy dalt, aminek persze tudtam a szövegét és megállva az ajtó ellőtt, halkan énekelni kezdtem. Bent már színpadot állítottak és mivel többen bementek és is így tettem. Kiderült, hogy ez egy középkori színházként Corralként működő épület. Corral de Carbónnak hívják és épp Lorca Bodas de Sangre című darabját játszák. Felkaptam egy szórólapot a szükséges infókkal és kimentem. Eldöntöttem, hogy ez egy olyan program, amit nem hagyhatok ki, és miért is tenném, hisz Lorca az egyik kedvencem, ráadásul tananyag és ezt a darabot olvastam is tőle. Másrészt amatőr színészként nem árt, ha látok ilyen darabokat. A legautentikusabban ki más, ha nem a szülőföldjén élő emberek tudják ezt interpretálni.
Később délután fél 4kor a 34 fokos melegben lebattyogtam az Acera de Darro nevezetű sétányra, ahol majd másnap át kell vennem a kulcsait annak a lakásnak, amit a Castila nevű nyelviskola biztosít a kurzus ideje alatt. Elég egyszerűen megközelíthető központi helyen van. Hogy ne ugyan azt lássam megint, hagytam magam elveszni a kisebb utcákban, ahol felfedeztem a házak közötti nem éppen turistáknak kitalált világot. Nem bántam meg, nem történt semmi rendkívüli, és remélem, hogy nem is fog, viszont a legjobb pillanatképeket itt készítettem a városról. Aztán visszatértem a turistáskodás útvonalára. Ellátogattam oda, ahol előző este félig csukott szemmel, fáradtan és sötétben bóklásztunk. Nagyon kis hangulatos sétány az Alhambra alatt és tényleg több a Darróban a macska, mint a víz. Itt is sikerült néhány művészit kattintanom, ami gyarapítja a dokumentált részét az utamnak. Szintén az embereket követve bejutottam egy ingyenesen megtekinthető, nagyon jó állapotban megmaradt arab fürdőbe, ahol a már tanult építészeti stíluselemek ragyogóan megmutatkoztak. Majd egyre inkább felfelé a Darro vonalát követve eljutottam egy mudéjar stílusú kapuig, egy folyóparti teraszos étteremig és a Cuesta del Rey Chinoig, ami átvisz a Generalife és az Alhambra között. Ezt is megmásztam. Kicsit tényleg kínaias beütése volt. Nagy falak, zöld gyep, virágok, fák és egy gyorsan folyó patak, ami az Alhambra medencéiben keringetett vizet vezette ki az épület falain át. Az egész komplexumot megkerülve egy parkosított, egy kis erő közepén lévő sétányra jutottam, amit patakocskák szegélyeztek, szökőkutak osztottak szakaszokra és zöld lombú fák szigetelték el a külvilág zajai elől. Maga volt a Mennyország! Egész nap csak mentem és nem pihentem, na, itt igen. Hosszasan ültem egy kőpadon, figyeltem az embereket, a megjelenő macskákat, kutyákat és a csordogáló vizet és arra gondoltam, hogy vajon Federico García Lorca milyen gyakran járt ide és írt-e itt verseket, mert én biztos azt tettem volna. Annyira pozitív és inspiráló környezet volt, hogy elkezdtem rímeket faragni, de papír és ceruza híján nem erőltettem meg magam. Innen kilépve egy gitár hangját követtem és eljutottam egy Francisco Manuel Díaz nevezetű kézműves gitárkészítő műhelyébe, ahol egy tanítvány épp egy új gitárt próbálgatott. Ez sem mindennapi látvány. Ezek után hazafelé vettem az irányt, de kicsit más útvonalon. Eljutottam a Cuesta de San Gregorio elején található kis kápolnába, ami épp nyitva volt és persze be is néztem. Épp egy apácamise kellős közepébe csöppentem. Talpig fehérbe öltözött, elfátylazott nők jöttek é tartották meg miséjüket. szintén érdekes látvány és élmény, amire a turisták közül, csak én voltam annyira kíváncsi, hogy percekig bent is maradjak, hogy hallgassam őket.
Aztán szépen haza battyogtam és elmentem, hogy megnézzem, hátha nyitva van a bolt, ami a közelben van. Persze, hogy nem volt. Hogy az emberek ne nézzenek hülyének, hogy már nem először oda-vissza szaladgálok, egy másik úton mentem haza, ahol egy térre lyukadtam, ahol volt ingyen Wi-Fi állomás. Hát persze, hogy visszamentem a Laptopomért és leültem egy hölgy mellé egy padra. Persze, hogy a Wi-Fi csak előzetes regisztrációval működik csak, amire a hölgy hívta fel a figyelmemet, aki szintén turista volt. Eldöntöttem, hogy innen már nem tágítok, úgyhogy elhatároztam, hogy itt fogom befejezni a beszámolóm írását, az előző napról. Kényelembe helyeztem magam és nekiláttam. Közben nyolc óra is elmúlt és az utca meg a tér megtelt bulizni induló és siestájukból épp felkelő emberekkel. Hozzám is odajött két egyenruhás, hogy a nem messze lévő pizzázójuk promóciós kuponját a kezembe nyomják, mégpedig arról, hogy 6 euróért degeszre ehetem magam. Aztán jött egy srác és az idő közben már odébb állt hölgy helyére ült, köszönt, mosolygott és szörfölni kezdett az Interneten… A mázlista… Nem baj én szépen befejeztem a kis irományom. Aztán tettem egy kört a téren és leültem az egyik étterem teraszára, ahol megittam a kis sörömet és megettem a kis salmorejómat, majd a szobám felé vettem az irányt, letettem a gépem és egy másik bárba mentem, hogy legyűrjek még egy kör sört és tapas-t. És mint aki jól végezte dolgát, belakva, fáradtan az ágyamba dőltem és elaludtam.
És most el kis kitekintés, hogy milyen is volt a szoba, amit a panzióban foglaltam. Már leírtam a kis penészrózsa barátaimat, na, ez még csak a kezdet volt. Következők történtek szépen pontokba szedve:
1. A penészkék, ugye.
2. A WC tartálya úgy telt meg újra vízzel, mintha egy szuperszónikus repülő hajtóműve indult volna el.
3. Az utcáról minden behallatszott.
4. Reggel arra ébredtem egy alig átaludt éjszaka után, hogy a papír falakon nagyszerűen kristály tisztán áthallatszik, hogy a szomszéd zuhanyozik, fogat mos, köpköd, vagy épp majd elhányja magát.

2 megjegyzés: